Köszönjük érdeklődésedet a könyveink iránt. A koronavírus (COVID-19) járvány miatt jelenleg csak e-könyveket lehet letölteni, a nyomtatott könyvek postázását felfüggesztettük. Ha letöltöd az e-könyveket, de később nyomtatott könyveket is szeretnél, vagy ha inkább várnál, amíg a nyomtatott könyvek újból megrendelhetők lesznek, kérjük, keresd fel weboldalunkat néhány hónap múlva.

Az Emberi Élet Titka

Az Emberi Élet Titka

Megkérdezted valaha magadtól, hogy miért élsz ezen a földön, és hogy mi az emberi élet célja? A következő hat kulcs szolgál ennek a titoknak a megfejtésére.

1. Isten terve

Mivel Isten az emberen keresztül akarja kifejezni Magát (Róm 8,29), az embert a saját képére teremtette (1Móz 1,26). A kesztyűt olyan alakúra szabják, amilyen viselőjének a keze, mert azzal a céllal készült, hogy magába fogadja a kezet. Ehhez hasonlóan Isten azért teremtette a saját képére az embert, hogy Istent magába fogadhassa. Istent befogadva az ember ki tudja fejezni Istent (2Kor 4,7).

2. Az ember

Tervének végrehajtása céljából Isten egy edénynek teremtette az embert (Róm 9,21-24), amely három részből áll: test, lélek és szellem (1Tessz 5,23). A test a fizikai tartományhoz tartozó dolgokat tudja érzékelni és befogadni. A lélek, a mentális rész, a lelki vagy pszichikai tartománnyal teremt kapcsolatot. A szellem, az ember legmélyebb része, magának Istennek a megérintésére és befogadására teremtetett (Jn 4,24). Az embert nemcsak azért teremtette Isten, hogy gyomra étellel teljen meg, az elméje pedig tudással, hanem elsősorban azért, hogy befogadja Istent a szellemébe (Ef 5,18).

3. Az ember bukása

Ám mielőtt még befogadhatta volna Istent mint életet a szellemébe, a bűn behatolt az emberbe (Róm 5,12). A bűn megölte a szellemét (Ef 2,1), értelmét fellázította Isten ellen (Kol 1,21), testét pedig bűnös hústestté torzította (1Móz 6,3; Róm 6,12). Ily módon a bűn az ember mindhárom részét megrongálta, és elidegenítette őt Istentől. Ebben az állapotában az ember már nem tudta befogadni Istent.

4. A krisztusi megváltás és az isteni kitöltetés

Isten azonban az ember bukása miatt nem mondott le eredeti tervének beteljesítéséről. Tervének megvalósítása érdekében először emberré lett Jézus Krisztusban (Jn 1,1. 14). Majd Krisztus kereszthalált halt az ember megváltásáért (Ef 1,7), hogy elvegye az ember bűnét (Jn 1,29) és visszahozza őt Istenhez (Ef 2,13). Végül, feltámadásával, Krisztus megelevenítő Szellemmé lett (1Kor 15,45b), hogy kitölthesse mérhetetlenül gazdag életét az ember szellemébe (Jn 20,22. 3,6).

5. Az ember újjászületése

Mivel Krisztus megelevenítő Szellemmé lett, az ember most már befogadhatja Isten életét a szellemébe. A Biblia ezt újjászületésnek nevezi (1Pt 1,3; Jn 3,3). Ahhoz, hogy az ember befogadhassa ezt az életet, meg kell térnie Istenhez, és hinnie kell az Úr Jézus Krisztusban (Csel 20,21; 16,31).

Ha újonnan szeretnél születni, egyszerűen fordulj az Úrhoz nyitott, őszinte szívvel, és mondd neki ezt:

Úr Jézus, bűnös vagyok. Szükségem van rád. Köszönöm, hogy meghaltál értem. Tisztíts meg az összes bűnömtől! Hiszem, hogy feltámadtál a halálból. Most azonnal befogadlak Téged Szabadítómként és életemként. Költözz be a lényembe! Tölts be engem az életeddel! Uram, átadom magam Neked a célod beteljesítésére.

6. Isten teljes megmentő munkája

Újonnan születése után egy hívőnek be kell merítkeznie (Márk 16,16). Ezzel egy egész életen át tartó folyamat veszi kezdetét, melynek során Isten a hívő szelleméből kiindulva fokozatosan kiterjeszti Önmagát a hívő lelkére, hogy otthont készítsen Magának a szívében (Ef 3,17). Ehhez a folyamathoz, amelyet a Biblia átalakulásnak nevez (Róm 12,2), a hívő együttműködésére is szükség van (Fil 2,12). Ez azt jelenti, hogy a hívő engedi, hogy az Úr egészen addig folytassa lelkének birtokba vételét, amíg az összes vágya, gondolata és döntése eggyé nem válik Krisztus vágyával, gondolatával és döntésével. Végül, az Ó visszajövetelekor, Krisztus a hívő testét is átitatja az Ó életével. Ezt megdicsőülésnek nevezi a Szentírás (Fil 3,21). Ily módon a minden részében üres és megsérült ember teljesen betöltekezik és átitatódik Isten életével. Ez a teljes üdvösség, ez jelenti Isten teljes megmentő munkáját. Így teljesítheti be az ember Isten tervét, így válhat az Ó valóságos kifejezésévé.

Ahhoz, hogy Isten életének befogadása után az új hívő növekedjen és éretté váljon ebben az életben, keresztyén összejövetelekre kell járnia, hogy a krisztusi Test többi tagjával folytatott közösség útján a lehető legnagyobb mértékben élvezhesse az Ó jelenlétének gazdagságát.

Ez a Keresztyén élet alapelemei, 1. köt.c. kiadványunk első fejezete. Az olvasás folytatásához megrendelheted az ingyenes füzetet.


Oszd meg másokkal!